http://www.blogger.com/profile/16760006002566532111 new



 
-mono- fotós blogja



Néhány mondat arról, hogy miként szerettem meg a fotózást,
illetve a saját tapasztalataim öt, különböző kategóriájú gépről,
továbbá
eddigi, és jelenlegi felszereléseimről pár szó.
 


Tartalomjegyzék

  1. Ismerkedés a fotózással
  2. Canon PowerShot A75
  3. Canon EOS 350D
  4. Panasonic Lumix DMC-FZ30
  5. Canon PowerShot SX100 IS
  6. Samsung G600 5MegaPixel
  7. Fényképezés mobillal
  8. -mono- fotós blogja
  9. Online jegyzetek - fecni helyett [ha érdekel: Monostori Attila blogja  (Windows & Linux)]

Ismerkedés a fotózással

2004-ben ismertem meg a fényképezés szépségeit.
Természetesen előtte is volt egy kisfilmes teljesen automata szappantartó, de, amit azzal műveltem nem nevezném fényképezésnek, pontosabban egyáltalán nem fogott meg. Ráadásul évente csak néhányszor került elő, hiszen nem igazán érdekelt a fényképezés, mint olyan.
2004. nyarán azután egy Sony digitális videokamerával készítettem néhány fotót is, illetve a felvételekből könnyedén lehetett állóképeket is kinyerni, ami megmutatta, hogy mennyire más hangulata van egy álló és egy mozgó képnek. Ezután határoztam el, hogy kipróbálom, milyen is a digitális fényképezés világa.

2004. szeptemberében vettem meg életem első digitális gépét.
Nem véletlen, hogy a digitális géppel kezdtem, hiszen nekem is, mint ahogy sokan másoknak is, ezzel a tanulás felszabadultabban megy.
(Az igaz, hogy felületesebbé is teheti az embert, de a hibákból rengeteget lehet tanulni, úgymond
veszteségmentesen.)

Canon PowerShot A75

Elsőként egy Canon PowerShot A75-tel próbálkoztam.


Gondoltam, ha nem jön be a fényképezés, akkor sincs gond, hiszen ez egy kis kreatív-kompakt volt, viszonylag szolid árban. Viszont ha megszeretem, akkor sok-sok manuális beállítási lehetőséget kínált, csak úgy, mint az utódai.
Miután kiderült, hogy mennyire érdekes világ a fotózás, beszereztem néhány kiegészítőt makrózáshoz is.
Csak ajánlani tudom mindenkinek a sorozat újabb gépeit is.
Ez akkor 3,2Mpixel-t és 3x optikai zoom-ot (35-105mm kisfilmes rendszerre átszámolva) tudott.
Ma már feleségem anyukáját boldogítja:)
Néhány kép az albumból, amit a PS A75-tel készítettem (a többit lásd az egyes képek exif adataiban).

Canon EOS 350D

Miután nyilvánvalóvá vált, hogy komolyan érdeklődni kezdtem a fényképezés iránt (csak megszerettem, megtanulni nem tudtam máig sem:)) és az is bebizonyosodott, hogy egyes témákhoz már kevés a kis Canon, beruháztam a frissen megjelent 8Mpixeles, tükörreflexes Canon EOS 350D-be.


Ehhez azután számos optikát is vásároltam.
Nagyon szerettem (ki ne szeretné, ha megtehetné, hogy vásároljon egy DSLR-t objektívekkel együtt...), de fél év múlva sajnos váratlan anyagi kiadások miatt meg kellett válnom az egész felszereléstől.
Nagyon sajnáltam, de a következő, jelenlegi gépem kárpótol sok mindenért.
Néhány kép az albumból, amit az EOS 350D-vel készítettem (a többit lásd az egyes képek exif adataiban).

Panasonic Lumix DMC-FZ30

Ez a jelenlegi gép tehát egy Panasonic Lumix DMC-FZ30.


8Mpixeles, stabilizált optikás, 12x-es zoom-mal (35-420mm-es átfogás, kisfilmes rendszerre átszámolva),
amihez vettem egy Raynox DCR-250-es makró előtét lencsét és az optikát is védendő, egy 55mm-es Soligor DHG UV szűrőt, illteve egy Hoya Standard Lineáris Polarizációs szűrőt.

ELŐNYÖK:

Azt hittem nagy csalódás lesz a 350D után, de egyre-másra mutatja fel erősségeit, okoz kellemes meglepetéseket.
Ilyenek a 420mm-es maximális fókusztávolság, illetve a hihetetlenül jól korrigáló stabilizátor, a MEGA O.I.S.
Épp a napokban (06.03.18.) nyűgözött le néhány naplemente után készült képpel, ami kézből készült 1/6-os záridővel, igaz ISO 200-on, de számomra akkor is döbbenetes volt a végeredmény. A 350D-vel nem volt nehéz ilyen képeket készíteni, hiszen az sokkal érzékenyebb gép, de az FZ30 kimondottan meglepett ezzel a teljesítménnyel.
Persze 1:1-ben nagy a képzaj, de kézből, esti felvételeknél valószínűleg kevesen tépelődnek az 1:1-es nagyításnál látható zaj miatt.
Az egyik egy nagylátószöggel készült kép, a másik egy 94mm-es fókusztávolságú (kisfilmes rendszerre számítva).

Sokan keveslik a 35mm-es induló nagylátószöget.

A Canon PS A75 ugyancsak 35mm-ről indult. Nekem az is teljesen megfelelő volt, persze azért bizonyos esetekben jól jött a 350D KIT obi 18mm-e (x1.6), de nem érzem hátránynak a 35mm-t sem. (Átlagos célú felhasználó vagyok.)
Mivel a Canon PS A75 3.2MPixel-es volt, ezért kimondottan elégedett vagyok az "extra optical zoom" szolgáltatással, ami teljesen jó képeket ad még 3MPixel-es felbontás mellett is.
A fogás és a feeling valóban DSLR-es, bár ez nem volt szempont nálam. (Itt írnám le és nem a hátrányoknál, mert igazából nem az csak nekem fura még nagyon, hogy értelemszerűen pont fordítva kell tekerni a zoom gyűrűt, mint az eddigi objektívjeimen, a befelé mozduló lencsék miatt. Azért is itt a helye, mert ez a megoldás véd a véletlenül objektívbe kerülő porszem ellen is.)
A menü furcsa ugyan a Canon után, de teljesen tolerálható és könnyen elsajátítható. 

Néhány kép az albumból, amit eddig az FZ30-cal készítettem (a többit lásd az egyes képek exif adataiban).

HÁTRÁNYOK:
Az FZ30-nak eddig nem sok hátrányát tapasztaltam, amit igen, annak is nagyobb része inkább ergonómiai hiányosság.
- Ami hátrány, hogy a visszajátszás nem külön gombbal van megoldva, hanem tekergetni kell a módválasztó tárcsát. Igaz, van gyors visszanézés is, de az nem az igazi, szerintem.
- Nekem túl pici az on-off kapcsoló.
- A hátsó tárcsa elég rossz helyen van, tehették volna beljebb is és akkor a hüvelyk ujjal könnyebben el lehetne érni..
- A vállszíj lehetne jobban megoldott, szélesebb és más anyagú.
- Elég sok a vörös szem, de csodát nem kell várni, nem APS-C az érzékelő.
- Sajnos hosszú exponáláskor ugyanannyit zárt redőnnyel újraexponál és az eredményt kivonja az eredeti képből a képzaj miatt. Ezért egy 5mp-es expo 10-ig tart és pl. villám fényképezésnél elég sok szép villanásról le lehet így maradni...

POLÁRSZŰRŐ!:)

Cirkuláris (CP) vagy lineáris (LP) kell-e kompakt gépekre? A válasz: lineáris. Annak ellenére, hogy a legtöbb fotós boltban azt fogják mondani, hogy cirkuláris. Hiszen a majd’ dupla annyiba kerülő cirkuláris szűrőt eladva úgymond két lineárist adnak el egyszerre. Persze nekik ez az érdekük, és azt is szokták mondani, hogy ezzel biztos nem lesz baj. Ez igaz, de minek kétszer annyit fizetni, ha az olcsóbb is tökéletes megoldás?

CP egy esetben kell: ha a gép AF-je féligáteresztő tükrön keresztül kapja a
jelet. Ha nem ilyen, akkor teljesen felesleges CP-t venni, tökéletesen
megteszi a LP, sőt - mivel jobb minőségű és olcsóbb is - az lesz a jó választás.
A féligáteresztő tükrös megoldás bizonyosan nincs kompakt gépeknél, és csak egyes tükörreflexes gépek esetében alkalmazzák ezt a módszert. (De a 10, 20, 300, 350d-k sem tartoznak ebbe a körbe, mint ahogy a D70, D50 sem...)
ITT A PÉLDA
Mindezen információ egyébként a fotós fórumokban is megtalálhatóak, mint amilyen pl. a „Panasonic FZ sorozat” fórum.

Canon PowerShot SX100 IS

2008. nyarán pont a nyaralás előtt beadta a kulcsot az FZ30.
Mivel nem tudtam, hogy mekkora a baj, javítható-e és indultunk nyaralni, ezért kellett keresenem valami alternatívát.
Anyagilag nem álltam úgy, hogy megengedhessek egy új csúcs-kompaktot, illetve az is szempont volt, hogy ha mégis sikerül megjavíttatni, akkor ne legyen két egyforma tudású gép a családban.
Abban nem gondolkodtam, hogy eladom majd, ha az FZ30 mégis jó lesz, mert akkorát nem akartam bukni.
Egyébként is a család folyton azzal nyúzott, hogy milyen jó volt a kis Canon A75 anno, mert azzal ők is tudtak, mertek kattintani. Az FZ30 túl nagy volt fogásra a feleségemnek is és a fiamnak is.
Így valami hasonlóban kezdtem el gondolkodni.
További szempont volt, hogy ha mégsem sikerül a javítása az FZ30-nak, akkor viszont ennek kellett, hogy pótolja valamelyest annak a tudását.
Tehát legyen kicsi, egyszerű, de nagy zoom átfogású és lehessen rajta manuálisan állítani.
Sok nézelődés és olvasgatás, tépelődés után a Canon PowerShot SX100 IS-re esett a választás.
Pont a nekem még elfogadható árral és  kompromisszumokkal.
8 MegaPixel, zoom átfogása 36-360 mm ekv. (10x zoom).
Sajnos EVF (átnézeti kereső) nincs rajta, csak a hátsó fali LCD.
Az sem kihajtható.
Ennek a két dolognak a hiánya nagyon érezhető a komponáláskor.
Erre érdemes odafigyelni, ha kissebb, de igazán kreatív kompaktot szeretnél vásárolni.

sx100is

sx100is

sx100is

Hála Istennek, az FZ30-at sikerült megjavíttatni.
De tavaly, pont nyaralás közben megint bemondta az unalmast. Se kép, se hang. Meg se nyekkent.
De most ott volt velünk a kis SX100 is. Nem jöttünk zavarba:)
Azután újra megjavították, valami áramellátással kapcsolatos problémája volt.
Azóta a fiam ízlelgeti a fotózás szépségeít a segítségével:)

Samsung G600 5MegaPixel

Legfrissebb beszerzésem pedig egy kamerás mobiltelefon.
Egy Samsung G600 5MegaPixel.
Hogy mit lehet kezdeni egy ilyen kamera köré épített telefonnal, arról írtam egy blog bejegyzést.
Az eddig készült tesztfotókat megnézheted itt.

SG600

SG600



 

 

                      Az oldalon megjelent képek és egyéb tartalmak nincsenek szerzői jogvédelem alatt.
                      Felhasználásuk esetén csak értesítést kérek a vendégkönyvben megadott email címre. Köszönöm.

          Ajánlott felbontás: 1024x768